Balatonalmádi 3. – Hol volt, hol nem volt…

Úgymond az utolsó napon felkelve én úgy döntöttem hogy senkisem veheti el a jókedvem. És valójában tényleg senkise vette el. A fiuk kitalálták, hogy természetesen a libafos szín a hajukon nem jó, nem tetszik nekik, amit meg is értek hiszen tényleg katasztrófálisan állt nekik, sőt szinte nem is látszódott a hajukban, vagy már az első hajmosáskor kikopott. Így az első terv az volt, mint mindennap, hogy irány a bevásárlás, most megrohamoztuk a DM-et, ahol körülbelül 30 perces áldogálás után Balázsék végre kiválasztották azt a palette hajfestéket, mely szerintük jó lesz végre. Aztán gondoltam megviccelem Ricsit, és a pénztárnál az eladó megkérdezte, kér-e ilyen kuponfüzetet, vagy mi a rákot, amiben lehet gyűjteni a pontokat, hát Ricsi aztmondta hogy persze, mire odaléptem, és mondtam az eladónak, hogy elnézést nem tudja mitbeszél, fogatékos, köszönjük a kupont meg a füzetet de mennünk kell. A biztonsági őr már szakadt a röhögéstől, meg Kierra és BooBerry is. Vicces volt. Kiérve a DMből megkaptam a lebaszást, seggberúgott Ricsi ezért(A). Na mindezek után irány ismét CBA az ebédért-vacsiért. Bár nálunk ez alatt a pár nap alatt az ebéd egyben a reggeli volt. Aznap például virsli, gabonapehely, tojásrántotta. Amit én szerencsésen leejtettem(L) Kakaó, és zacskós leves. Igazi kanbulis reggeli. Mert a mi főzőtudományunk már első nap is a mérgezés küszöbét verte. :D Nade mindegy. Hazaérve ismét elkezdték a fiuk előről… Haj kiszőkítése. Aztán megszárítása, vasalás, majd felvitték a Palette szinezőt, lemosták, hajszárítás, hajvasalás. Elég mozgalmas és hajfestős hétvégénk volt ezáltal,

Richard Raidon and Boo_Berry^^

Richard Raidon and Boo_Berry^^

de délutánig én Gergővel fent filmetnéztem(A), majd mondtam, hogy menjünk le, és álljunk neki a vacsorának, hogy utána eltudjunk menni este ide-oda. Hát renben, de előtte még felkell számolni a 3 napos kupit, ha nem akarunk az utolsó nap korán kelni és pakolászni… Szóval Ricsi és Boo fent, Kierra és HoolieScene lent takarítottak. Volt mit mert az előző napi mesémből kihagytam, hogy Gergőnek nem volt jokedve és egymaga bebaszott, gondolom az előző napi események fényében…Nemtudom mizajlódhatott lelkében, és hát a házközepén játszott a gyufával, amit aztán ma kellett rendbetenni. Na de lényegtelen. Megcsináltuk. rend lett. És végül a vacsival is elkészültünk. Bolognai volt a kaja, hát igen mily hihetetlen ugye Dancsi? Ahol ott vagyok, tuti van Bolognai, mert NYAM. Kedvencem<3 meg mert könnyű elkészíteni és olcsó is. És laktató. Megkajáltunk mind a négyen közösen gyertyafény mellett, ami nagyon meghitt volt, és végig beszélgettünk sexuális élményeinkről, hát voltak itt pikáns sztorik, még a PPP-nél is pikánsabbak:-) Ezután bár kedvem nem sok volt, lementünk a partra és bár video nem készült, de mondhatni ismét betámadtak a napiszarról a rajok. Am volt Animal Cannibals koncert amire beakartunk menni, de aztán végül nem mentünk, így fogtuk a piánkat és hazagyalogoltunk, ahol Ricsi Boo és én kifeküdtünk a kertbe csillagokat nézni, míg Gergő úgy döntött bemegy. Aztán ott kint voltak érdekes dolgok. De az égbolt szépen ragyogott. Később Bazsi elaludt, aztán hideg lett, és mondtam, hogy menjünk be, szoltam neki, és felmentünk… Bent szoltam Gergőnek is hogy ne a kanapén aludjon, hanem menjen fel a hálóba. Végül lefekvéskor ahogy ilyenkor mindenkiben olyan rossz érzés van, hisz mikor elindulsz egy kalandra, akkor aztmondod, hogy jajj de várom… Mikor vége van, bárcsak ismét szerda lenne, és most érkezne Balázs Pécsre… De sajnos már szombat éjjel volt, és tudtam, hogy ha reggel felkelek, már csomagolok, és indulok, én is és a többiek is. Az ilyen elválások amúgy is szomorúsággal szoktak eltölteni legbelül. Amilyen szorosan csak lehetett átöleltem Bazsit, s megkérdeztem tőle, hogy meséljek-e esti mesét?!, mert tudom hogy szereti… Azt mondta már félálomba, hogy igen szeretné… Ekkor elkezdtem mesélni…
‘Hol volt holnem volt, volt egyszer egy Kisherceg, kinek egyetlen egy vágya volt, hogy szeressék…” És akármennyire is hihetetlen körülbelül 1.5 órán át meséltem Bazsinak félkómában a Kishercegről és a szerelméről. Akik nagyon messze laknak egymástól, és akármit tettek, szeretik egymást. (vagy legalábbis ekkor még így hittem) Majd a végén a sztorinak elérkeztem oda, hogy a Kisherceg párja egy nyaralás során megcsalta őt, s ezt már potyogó könyekkel meséltem, s valahogy álomba sírtam magam én is, átölelve…
Innen folytatjuk az utolsó résszel!

8 Comments

  1. látom ide senki se akar írnixd
    énsefogok=)

  2. 2
    Breky Says:

    majdénírok^^
    tessékírtam=D

  3. 3
    Richie. Says:

    Hátigen hajfestések hajszáritások hajvasalások sorozata.
    Temeg főzzél mosogasál takarítsál mert CSELÉDvagy.xDD
    Jovolt. Amképenvanfejem.xD de mind1.
    <3

  4. 4

    Mostmár nagyon érdekel a vége! :)

  5. 5
    csakatina Says:

    balatonalmádi<3
    siófok után legjobb:)
    bár amióta nincs meki,hanem dm van helyette szomoru vagyok:D

  6. 6
    Lana Says:

    Huh.
    Olvasom a beszámolót végig és már kész vagyok tőle :D Olyan érzésem van, mint valami szappanopera vagy valami magyar sorozat. Már valahogy az eseményeket nem tudom követni(szerelmi szálak… na jó azért meg van még a fonal)… de legalább nem unatkoztok :D Legközelebb vigyetek egy nő nemü egyedet is és akkor, ő majd főz rátok :P
    Ennyi lenne :)
    Üüüdv.

  7. 7
    rekuu Says:

    szia.hadd tanácsoljak valamit:)a fárfiak nem szeretik hogyha ennyire rajonganak értük..sokkal hamarabb tied lehetne szíved választottja,hogyha nem mutatnád ki ennyire nyíltan.főleg egész MO előtt h mit érzel..én a helyedben itt írogatnám h mien pasikkal voltam,milyen fullos férfiakkal randizgattam..nem itt kellene szinte könyörögni…hidd el,sokkal többet elérnél vele:)de te tudod..csak szerintem ezt is próbáld ki;) nasziooo


RSS Feed for this entry

Leave a Comment